A nyári tábor élményei 2015

Négy alsó tagozatos fiú: Domi, Déni, Adrián és Máté, vagy Máté, Adrián, Déni és Domi, a sorrend lényegtelen, hiszen így ők együtt voltak egy csapat.  Időnként színre lépett még Rita, aki középiskolás, és navigátor szerepet töltött be. A hangulat családias. Ez a tábor célja.

A folyamat? A gyerekek és a szülők összeismerkedése, keretek megbeszélése és jöhettek öt napon keresztül a programok. Minden nap kézműveskedés, aminek eredményeként ki-ki egy elképzelt és megálmodott „művel” tért az utolsó nap haza: teknőc lakkal, gyík akváriummal, ladikkal, tutajjal. De ezen kívül volt festés, rajzolás, ragasztás, tépés, vágás, fonal tekerés, kalapálás, s a fiúk? Fantasztikus alkotásokat készítettek!

A lillafüredi kiránduláson megismerkedhettünk Herman Ottó munkásságával, majd a sok információ begyűjtése után lazításként kezdődhetett a csigafuttató verseny. Bírták a fiúk a hegymászást is: fel, egyenesen, nem ám a lankás úton! Irány Fehérkőlápa!

A Lézerpont Látványtárban elidőztünk egy kicsit a múltban, a régi mesterségek világában, s visszaköszöntek a ’30-’80-as évek játékai, gépjárművei, technikái, konyhai eszközei. A csúcs számukra a kimondhatatlan számmal jelzett pengők voltak.

Sajnos az eső „elverte” az állatsimogatást, vigaszként ugyanakkor megvolt a „mindennapi testnevelés”, a játszótér, az ügyességi játékok.

Az utolsó nap közös rajzban megörökítette mindenki a hét – számára - fontos élményét. Elváláskor igényként merült fel a „jövőre együtt ugyan itt!” kívánság.  

A táborban készült fényképek itt megtekinthetők!

Készül a közös rajz

 

A közös alkotás

 

kirándulás sziklán

Herman Ottó emlékház

A gyík-terrárium

munka közben alkotás
 
együtt alkotva tutaj ladik